„A karanténban jöttem rá, hogy mennyire kis pontok az anyám és az apám”- írta egy sorstársatok-amely érzés neki és nektek -akik így vélekedtek- bizonyára nagyon lehangoló, de nekünk, a szüleiteknek fáj csak igazán. Ha hiszitek, ha nem, negyvenes, ötvenes férfinak, nőnek lenni kamaszgyerekekkel otthon, nem mindig egyszerű. Megvilágítom nektek egy kicsit a másik oldalt is, csakis pár perces elgondolkodás céljából.
Ezekben az években már egyértelművé válik, hogy nekünk, az elvileg felnőtteknek sok olyan álmot el kell engednünk, ami a ti fejetekben még csak most kezd körvonalazódni és ezt nem könnyű elfogadni, pláne beismerni. Mondjátok, hogy ez irigység…valószínűleg, igazatok lehet.
Ti most ugrotok fejest abba az életbe, aminek mi már a közepén tempózunk vagy egy kicsit azon túl kapkodjuk a levegőt. Ti kb. minden egyes nap szembesítetek azzal, hogy mennyire esendők vagyunk, s hogy már régen nem láttok olyan csodálatosnak bennünket, mint ahogyan tettétek gyerekkorotokban - és ehhez, azért nehéz jó képet vágni, higgyétek el! Sokszor kínosan viselkedünk, butaságokat beszélünk, alapvető dolgokról nem hallottunk, de ugyanez rátok is igaz. A fürdőszoba polcon valószínűleg anyukátok kencéitől nem lehet elférni, s neki van a legtöbb cipője, ti meg alig kaptok zsebpénzt-ismerős? El sem tudjátok képzelni, mekkora a hitünk azokban a krémekben, ámítás, hátha késnek a ráncok, míg ti simán elvagytok pattanásirtóval, meg parfümmel, amiből így is jóval többet használtok a kelleténél.
És mégis ti vagytok a jobb helyzetben...szerintem. Ha a bezártságnak vége, újra tiétek az éjszaka, tervezhettek, álmodhattok nagyokat, vagy kicsit, elmehettek, s mi nem tehetünk mást, mint várunk benneteket újra és újra. Nagyon kevés időnk van már veletek, megkaptunk valamikor, nem is olyan rég kisbabaként, s most egyre furábbak, néha idegenek vagytok, de -higgyétek el-erősen próbálkozunk megfelelni nektek. Tanítsatok minket, hogyan legyünk megértők, elfogadók, s megbocsátók a hibákkal szemben, hátha nem késő, s valamennyit még tudunk fejlődni! De ne feledjétek: ahogyan ti, úgy mi sem kioktatásból, odavetett nagy szavakból értünk. Egyszerű, személyes példamutatással is beérjük, amelyet könnyen leutánozhatunk. S, ha úgy látjátok nem értjük, akkor addig ismételjétek felénk kedves és nagylelkű gesztusaitokat, amíg bevésődik abba a nehéz fejünkbe, s többé-kevésbé hibátlanul vissza nem adjuk. Ez az egyik legfontosabb tanulásmódszertani elv: nagyon szeretném, hogy ti sokkal türelmesebben, következetesebben és jóval több humorral alkalmazzátok, mint mi!
Halápi Anita
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése