2020. december 2., szerda

Tanulási tanácsok és módszerek

 

Itt egy pár tanácsot írtam le, hogy hogyan lehetne javítani a tanulási szokásainkon, de főleg hogy javítsunk a tanuláshoz való viszonyunkon:

1. Pihenten és frissen fogj a tanuláshoz

A tanuláshoz mindig kipihenten kell nekifognunk. Itt nem számítógépezésre, tévézésre vagy olvasásra gondolunk, mivel ezek a tudatunkat terhelik és így semmit nem ér az ilyen pihenés. A legjobb módja az aktív pihenés, tehát valami sportgyakorlatok vagy egy jó séta a természetben.

2. Szünet

Fontos, hogy a tanulás közben tartsunk szüneteket. Ha sokáig csak a tanulásra koncentrálunk, akkor egy idő után lassul a tempónk és sokat hibázhatunk. Úgy 1 óra munka után 10-15 perc szünet ajánlott.

3. Oszd be jól az idődet

Be kell osztanunk a tanulásra szánt időnket. Tehát be kell terveznünk, hogy mire mennyi időt akarunk szánni, hogy aztán ne történjen meg az, hogy kifutunk az időből.


 

4. Kérdezz

Ha valamit nem értesz vagy valahol elakadtál, bátran kérdezz. Hiszen a tanár pont ezért van, hogy elmagyarázza többször is, ha kell. Gondolj bele mennyivel nehezebb, ha otthon jössz rá, hogy valamit nem értesz, és már nem tudod kitől megkérdezni.

5. Tanulás közben ne oszd meg a figyelmedet

Azzal, hogy tanulás közben zenét hallgatsz vagy TV-t nézel, elvonod a figyelmed egy részét és ez csak teljesítőképesség csökkenéséhez és a tanulási idő meghosszabbításához vezet.

6. Rendszeresség

Ezzel tréningezve van agyad, könnyebben és gyorsabban, tehát hatékonyabban megy a tanulás. A tananyag egymásra épül. Ha valahol egy láncszem hiányzik, a tudás bizonytalanná válik. Ilyenkor többen feladják

Értem, hogy memorizálni fontos, de olyan unalmas!

 

Való igaz, sokan érvelnek azzal, hogy memorizálni unalmas és nagyon könnyen elkalandozik a figyelmük. Memorizálni akkor unalmas, ha 1. nem érted, miről van szó és csak magolsz 2. ha túl monoton a tanulnivaló.

Az első nehézségre egyetlen orvosság létezik: addig jársz utána a tanulnivalónak, míg meg nem érted. Kérj meg valakit, hogy magyarázza el, keress más forrásokat, ahol utánaolvashatsz, keress magyarázó videókat, beszélj a tanároddal, tégy bármit, de ne állj neki úgy tanulni, hogy nem érted a dolgokat, mert hosszú távon nagyon pórul jársz.

A második nehézséget úgy tudod leküzdeni, ha megpróbálsz játékosságot bevinni a tanulásba. Akár vicces képekről van szó, akár valamilyen asszociációról, próbáld meg a “kietlen sivatag” tanulási látképet “meghökkentő, vicces, bizarr, feltűnő” információk befogadásává változtatni. Az is sokat segít, ha szem előtt tartod, milyen jó lesz, ha eléred a célod a tanulnivaló memorizálásával, pl. az idegen szavak megtanulása segít abban, hogy folyékonyan beszélj majd egy idegen nyelven.

Mindegy, hogy milyen irányban tanulsz, atomfizikus leszel, vagy szakács, újságíró vagy autószerelő, azért memorizálj információkat, hogy minél nagyobb adathalmazból tudj majd meríteni, ha valamit át kell gondolnod, ha új irányokban szeretnél gondolkozni, ha egy problémára keresed a választ vagy ha érvelned kell valami ellen/mellett. Az adatok memorizálása fontos, de nem ez a cél. A cél az, hogy ezeknek az adatoknak a felhasználásával tudj hatékonyan dolgozni.

Miért fontos memorizálni az internet korában?

Az utóbbi években népszerű lett az a nézet, hogy teljesen felesleges információkat memorizálni, hiszen pár másodperc alatt szinte minden kiguglizható a neten. Valahogy “lenézett” dolog lett a memorizálás, míg az olyan agyi tevékenységek, mint a kritikus gondolkodás vagy az érvelés sokkal fontosabbnak vagy legalábbis elfogadhatóbbnak tűnnek. Valóban, a kérdés jogosan merül fel, akkor mi a szöszért kell az adatokat elraktározni az agyunkban?

Először is, szeretném azt tisztázni, hogy az elraktározott adatok az agyunkban hova is kerülnek. Azaz, nézzük meg, milyen az emberi memória.

Alapvetően két része van, az egyik az úgynevezett rövid távú vagy “munkamemória” (working memory), míg a másik a hosszú távú memória. Az információ először mindig a rövid távú memóriába kerül, ahonnan aztán kétfelé mehet: vagy elraktározzuk a hosszú távú memóriába (mert fontosnak tartjuk, pl. egy idegen szó jelentése) vagy kihullik az agyból (mert nem fontos pl. hogy lila kabátban ül a nő a buszon velünk szemben vagy, bár fontos az információ, nem ismételtük elégszer, hogy a hosszú távú memóriába vándoroljon).

A rövid távú memória jellegzetessége, hogy korlátozott számú információt tud befogadni, ami átlagosan 7 +/- 2, az egyéntől függően.


 

A munkamemória olyan, mint egy íróasztal, amire csak bizonyos mennyiségű papírlapot tudunk kitenni, viszont azokkal mindegyikével tudunk dolgozni.

A hosszú távú memória viszont végtelen mennyiségű adatot képes elraktározni. Amikor rácsodálkozunk, hogy egy színész hogy képes több órás monológokat megtanulni, az többek közt azért van, mert a hosszú távú memóriájában van elegendő hely erre. (Meg persze jó technikával is tanul, de a tárhelyre akkor is szüksége van.)

A hosszú távú memória olyan, mint egy végtelenbe nyúló könyvtár, ahol logikus rendszerben ülnek az adatok a polcokon.

 

SZIASZTOK!

Gondolom mostanra már az aranyérmes hiányzóknak is elegük van a „maradjotthon”-ból, s együtt várjuk a május 3-át, amikor is állítólag túl leszünk a csúcson. És akkor majd lesz valami, amiről még nem tudjuk pontosan, hogy mi , de a végéhez aktívabban kezdünk közelíteni, az biztos. Ha esetleg ez kevés vigasz lenne, teljesen érthető. Most nem nehéz rosszul érezni magunkat, mondhatnám ennek van az ideje. Normális, ha a feszültség kirobban belőled, vagy épp ellenkezőleg, depressziósnak véled magad, vagy éppen olyan gondolataid vannak, hogy rajtad kívül mindenki elmebeteg. És ezzel így vannak a veletek élő felnőttek is, pláne ha valaki a vírus miatt munkanélküli vagy beteg lett. És ez sokszor társul a droggal és alkohollal, ami egyébként is csak látszólag jóbarát, bezártságban, feszültséggel párosulva agresszió lesz belőle, amivel sajnos ti is találkoztok…nehéz kikerülni.


Ebben az összezártságban felerősödnek az egyébként többé-kevésbé kikerülhető problémák, egymás idegesítő szokásainak elviseléséhez erős idegzet szükséges. Olvashattok sok jó ötletet azzal kapcsolatban, hogyan töltsék a családok remekül a a karantén hosszúra nyúlt idejét, de ez kb.olyan, mint a nyaralás: vagy bejön, vagy nem, a látszat sokszor más, mint a valóság. Szóval, fel a fejjel, cammogva, de közelít a vége, s akkor majd lesznek újabb dolgok, amin lehet agyalni, s azok is meg fognak oldódni, ahogyan a legtöbb probléma a világon.

De addig is foglalkozz magaddal, ismerkedj azzal, aki ott van a fejedben, szívedben, próbáld megszeretni, vitatkozz vele, csodálkozz rá, ez vagy te, muszáj megbarátkoznotok! Ha nagy a baj, keress, akár engem (halapi.anita@palfy-vizugyi.hu), de hívhatod a Bizalom Lelki Elsősegélyszolgálatot is a 116-123 telefonszámon.

Melyik gyerek törte el a vázát? Izgalmas személyiségteszt következik | nlc

(Biztosak lehettek benne, hogy egy felnőtt találta ki a tesztet, mert az, hogy az anyukájuk is eltörhette a vázát, az a lehetőség eszébe sem jutott)

És egy kis olvasnivaló a születési sorrendről:

https://nlc.hu/horoszkop/20180917/hanyadik-gyerek-vagy-a-csaladban-bamulatos-reszleteket-arul-el-rolad-a-szuletesi-sorrend/

Halápi Anita

SZÜLŐNEVELŐ JÓ TANÁCSOK KAMASZOKNAK 1.

„A karanténban jöttem rá, hogy mennyire kis pontok az anyám és az apám”- írta egy sorstársatok-amely érzés neki és nektek -akik így vélekedtek- bizonyára nagyon lehangoló, de nekünk, a szüleiteknek fáj csak igazán. Ha hiszitek, ha nem, negyvenes, ötvenes férfinak, nőnek lenni kamaszgyerekekkel otthon, nem mindig egyszerű. Megvilágítom nektek egy kicsit a másik oldalt is, csakis pár perces elgondolkodás céljából.

 


Ezekben az években már egyértelművé válik, hogy nekünk, az elvileg felnőtteknek sok olyan álmot el kell engednünk, ami a ti fejetekben még csak most kezd körvonalazódni és ezt nem könnyű elfogadni, pláne beismerni. Mondjátok, hogy ez irigység…valószínűleg, igazatok lehet.

Ti most ugrotok fejest abba az életbe, aminek mi már a közepén tempózunk vagy egy kicsit azon túl kapkodjuk a levegőt. Ti kb. minden egyes nap szembesítetek azzal, hogy mennyire esendők vagyunk, s hogy már régen nem láttok olyan csodálatosnak bennünket, mint ahogyan tettétek gyerekkorotokban - és ehhez, azért nehéz jó képet vágni, higgyétek el! Sokszor kínosan viselkedünk, butaságokat beszélünk, alapvető dolgokról nem hallottunk, de ugyanez rátok is igaz. A fürdőszoba polcon valószínűleg anyukátok kencéitől nem lehet elférni, s neki van a legtöbb cipője, ti meg alig kaptok zsebpénzt-ismerős? El sem tudjátok képzelni, mekkora a hitünk azokban a krémekben, ámítás, hátha késnek a ráncok, míg ti simán elvagytok pattanásirtóval, meg parfümmel, amiből így is jóval többet használtok a kelleténél.

És mégis ti vagytok a jobb helyzetben...szerintem. Ha a bezártságnak vége, újra tiétek az éjszaka, tervezhettek, álmodhattok nagyokat, vagy kicsit, elmehettek, s mi nem tehetünk mást, mint várunk benneteket újra és újra. Nagyon kevés időnk van már veletek, megkaptunk valamikor, nem is olyan rég kisbabaként, s most egyre furábbak, néha idegenek vagytok, de -higgyétek el-erősen próbálkozunk megfelelni nektek. Tanítsatok minket, hogyan legyünk megértők, elfogadók, s megbocsátók a hibákkal szemben, hátha nem késő, s valamennyit még tudunk fejlődni! De ne feledjétek: ahogyan ti, úgy mi sem kioktatásból, odavetett nagy szavakból értünk. Egyszerű, személyes példamutatással is beérjük, amelyet könnyen leutánozhatunk. S, ha úgy látjátok nem értjük, akkor addig ismételjétek felénk kedves és nagylelkű gesztusaitokat, amíg bevésődik abba a nehéz fejünkbe, s többé-kevésbé hibátlanul vissza nem adjuk. Ez az egyik legfontosabb tanulásmódszertani elv: nagyon szeretném, hogy ti sokkal türelmesebben, következetesebben és jóval több humorral alkalmazzátok, mint mi!

Halápi Anita

Egészségmegőrzés karantén alatt 10 pontban

Ebben a rendkívülinek mondható időszakban kiemelten fontos, hogy többet törődjünk egészségünk védelmével a környezetvédelmi szempontok, illetve a családi költségvetés fokozott szem előtt tartásával. Ezért figyelmetekbe ajánlok néhány alapvető egészségmegőrző szabályt.

1.Reggeleként eszetekbe ne jusson korán kelni, a bioritmusa mindenkinek egyéni, s azt nem szabad megzavarni! Ha éppen órátok lenne, hát elromlott a laptop, de a kamera mindenképpen, erről aztán ti tényleg nem tehettek.

2. A hajmosását lehet minimalizálni, a sampon általában nem is környezetbarát, ráadásul vizet is spóroltok.

3. A fésülködés teljesen mellőzhető hiszen köztudott, hogy egyébként is csak izgatja a faggyúmirigyeket, amitől csak zsíros lesz a hajunk. Ujjaitokkal beletúrtok, aztán tenyérrel formázzátok (így zselére, fixálóra, stb.nincs is szükség), s máris sokat tettetek a jó megjelenésért még karantén idején is.


4. Sajnos kevésbé lehet edzésre járni, azonban kiválóan helyettesíti, ha naponta 15-20-szor gyorsabb tempóban, elmentek a hűtőig, többször kinyitjátok, majd jó arrogánsan becsapjátok. Ez kiváló kardió, szálkásítja a kart, s ha útközben még belerúgtok valamibe, attól szépen fejlődik a négyfejű combizom is.

5.Lelkileg mindenkinek jót tesz, ha rendszeresen, s változatosan étkeztek. Nyugodtan tegyétek szóvá, ha a szüleitek szerint tele hűtő valójában üres. Jó hangosan mondjátok:” Na már megint nincs mi enni” A tudatosságot segíti, ha véleményünket mindig kifejezzük, még akkor is, ha az durván igazságtalan.

6. Semmiképpen ne hagyjátok, hogy a laptop elé kényszerítsenek titeket a még egészségesnek mondható időn túl.! Az a 6-8 óra pedig játékra, filmnézésre, chatelésre, azaz kapcsolattartásra, illetve relaxálásra kell, a többi rontja a szemet. Ne hagyjátok magatokat!

7.A fogmosás egy úri huncutság, aminek csak annyi az értelme, hogy ne csúfoljanak, mert büdös a szád. A feltétel nélküli szeretet azt jelenti, hogy úgy szeretjük a másikat, ahogyan van. Most letesztelhetitek szüleiteket, valóban így éreznek-e irántatok: ha többször megjegyzik, jó lenne már fogat mosni, akkor ott az elfogadást még gyakorolniuk kell.

8. A házi munkát, a szülőknek való segítést bármennyire is ajánlgatják, szigorúan utasítsd vissza! Ez átverés, hiszen nyilvánvaló, hogy ők is utálják, nem véletlenül akarják rád tukmálni. Nem szép, hogy pont veletek akarják elvégeztetni, hiszen a mentális jólét egyik feltétele, hogy csakis olyan dolgokat csináljunk, amiben örömünket leljük.

9.A minőségi Én-idő megtartását, a személyes határok megőrzését elősegíthetitek az erőteljes láb-és hónaljszaggal. Ha nem nyitjátok ki az ablakot (mert miért is tennétek, ott is bejöhet a Covid), s ráadásként akár 4-5 koszos poharat, tányért hosszabb ideig eldugva tároltok a szobátokban, ez így együttesen tökéletesen biztosítja, hogy intim zónátokat kéretlenül senki ne háborgassa.

10. Az indulatokat muszáj kifejezni, egyéként a stressz komoly testi betegségeket is okozhat. Ezért, ha úgy érzitek, nyugodtan ordibáljatok azzal, aki éppen a közeletekben van, hajigáljatok akármit, nyilván, aminek nagyobb a hangja, mert a legfontosabb, hogy testileg-lelkileg egészségesek maradjatok!

Kitartást, már sokkal kevesebb van hátra!

Halápi Anita

NE CSALJATOK!!!

MEGOLDÁS:

1. A labda 5 centbe kerül, de sokan 10 centet vágnak rá erre a kérdésre, sőt még tanulmány is született arról, hogy akik 10 centet válaszolnak, jelentősen türelmetlenebbek az 5 centes csoportnál.


 

2. A 100 gép ugyanúgy 5 perc alatt gyárt le 100 kütyüt, még ha az ösztönös válasz 100 perc is lenne.

3. A vízililiomok 47 nap alatt borítják be a tó felét, de sokan 24 napot tippelnek.

A tesztet 35 egymástól független kísérletben 3428 válaszadó töltötte ki ellenőrzött körülmények között egy 26 hónapos időszakban, és állítólag elit egyetemek diákjainak is csak 17 százaléka volt képes mindhárom kérdésre helyes választ adni. Tehát, ha nem sikerült, keseregni akkor sincs okotok, hiszen ez a képesség is, mint annyi minden más fejleszthető…ha meg nem, hát az IQ-tok állítólag akkor is növekszik, csak türelmesen ki kell várni azt a 10-20 évet, s már csak az idő múlásával is sokkal intelligensebbek lesztek…legalábbis a Flynn-effektus szerint.

Halápi Anita

Az elavult IQ

 Az, hogy mit jelent az IQ, egyáltalán van-e értelme mérni, s ha igen, akkor mivel, s mire is megyünk a kapott eredménnyel, eléggé vitatott. A tesztek megbízhatóságát a Flynn-effektusnak nevezett jelenség is megkérdőjelezi, ami azt mutatja, hogy az IQ tesztek eredményei világszerte emelkednek, úgy 10 év alatt kb. három ponttal. Így eléggé biztosnak tűnik, ha még sokáig éltek, akkor a jelenleg átlagosnak mondott intelligencia legfelső határát súrolni fogjátok még a rosszabb esetekben is. Felmerült több pszichológusban, hogy igazából nem is az IQ számít, mert nem biztos, hogy azok az emberek, aki ezen a téren magas pontszámot gyűjtenek képesek racionális döntést hozni, tekintve hogy a legtöbbjük némiképp fura alak.

Az RQ a racionális hatékonyságot vizsgálja, azaz hogy mennyire vagyunk képesek átlépni a kognitív elfogultság határait, ami az agynak egy olyan jellegű információfeldolgozó képessége, amely segít lerövidíteni az információfeldolgozást és gyors döntéseket hozni. (Ilyen például a Halo effect, amikor egy szép emberről pusztán a külseje alapján azt gondoljuk, hogy ő jólelkű is)

Az alábbi gyors teszten kaphattok egy kis ízelítőt abból, hogy ti mennyire vagytok képesek racionálisan gondolkodni, kikerülni a gyors döntés iránti vágyat. Nincs időkorlát, a megoldás számít.

Akkor indulhat??? Rajtaaa…

1. Egy ütő és egy labda együtt 1 dollár 10 centbe kerül. Az ütő 1 dollárral drágább, mint a labda. Mennyibe kerül a labda?

2. 5 gép 5 perc alatt 5 kütyüt képes legyártani. Akkor mennyi ideig tart 100 gépnek 100 kütyüt legyártani?

3. Egy tavacskában vízililiom-zsombék növöget. A zsombék minden nap megduplázza a méretét. Ha 48 napig tart, amíg lefedi az egész tavat, vajon mennyi ideig tart, hogy a tó felét beborítsa?

Tanulj tudatosan

 A tanulás több fázisban történik:

  • előkészítés,

  • rögzítés/bevésés,

  • ismétlés.

Az egyes fázisok során a tudásanyag lépcsőzetesen egymásra épül, az ismétlés során jobban rögzül, így kialakul a tudásanyagon belüli összefüggésrendszer. Az eleinte hatalmasnak, kezelhetetlennek tűnő ismeretanyag átlátható, logikus rendszerré változik. Ebben sokat segíthetnek a különféle jegyzetelési és vázlatírási technikák is.

 


 

Mi már a célegyenesben vagyunk, jó lenne ha már mindenki az ismétlés fázisában tartana, és az esetleges lyukakat foldozgatná.

Régi feladatsorok megoldása: sok hasznos dolgot tudhatsz meg belőlük:

- vizsga felépítése

- hány, és milyen típusú kérdés várható

- hogyan fogalmazzák meg a feladatokat

- mennyi pontot érnek egyes kérdések, feladatok

- megtapasztalhatod, hogy hogyan kell beosztanod az idődet, hogy mindenre maradjonelegendő

Ami még sokunknak bevált:

Írj puskát!, de a vizsga napján felejtsd otthon!!!!

Felkészülés a vizsgára

A vizsgára készülés első és fontos lépése, hogy ismerd a vizsgakövetelményeket:

- vizsga formáját (szóbeli vagy írásbeli), a mi speciális esetünkben ugye írásbeli vizsgáról beszélünk;

- mennyi idő áll a rendelkezésedre a vizsga alatt;

- mikor lesz a vizsga, mennyi időd van még a vizsgára készülni.

 A következő lépés a vizsgához szükséges tananyag összegyűjtése.

Fontos, hogy már a tanulás kezdetekor a birtokodban legyenek azok a könyvek, jegyzetek, próbavizsga-feladatok, tételek stb., amelyek segítik a tanulást. Ugye ezeket a mi esetünkben már 4 - 5 éve gyűjtögetjük, és ha még valami hiányzik, akkor SOS be kell szerezni


A felkészülés egyik legfontosabb lépése az időbeosztás. Ahhoz, hogy a felkészülési időt jól ki tudd használni, elengedhetetlen az időterv készítése. Az időterv kidolgozásához az alábbiakat vedd figyelembe:

- Milyen előismereteim vannak a témában?

- Könnyen vagy nehezen tanulom az adott tárgyat?

- Boldogulok-e magamban, vagy esetleg szükségem lesz tanulótársakra?

- Mekkora anyagmennyiséget vagyok képes megtanulni egy nap?

- Hányszor kell ismételnem a biztos tudáshoz?



 

Nagy igazság!

 

"Azt mondják, amikor vizsga előtti este azt érzed, semmit nem tudsz, az jó. Ez megvolt! (De ha a vizsga negyvenedik percében érzed ugyanezt, az rossz!)"

Kiss Ádám

 

A vizsga előtti nap 😅

Na, ez is el fog mindjárt jönni. Kilencedikes korod óta hallgatod, és most itt van. Most már az is érdekel, mit fognak utána kitalálni! Izgulsz, hát persze! Mindenki izgul, ki kicsit, ki nagyon.

4-5 évet erre készültél, és ez az utolsó nap. Holnap szépen belevágsz, jön a magyar, matek, töri és kinek - kinek angol, német, a szakmai vizsgák. Nem vagy egyedül, sokan vannak veled, melletted, de a megmérettetés csak a tiéd. Előtted több ezren megcsinálták, és utánad is meg fogják. Mi baj lehetne? Ráadásul történelmet írsz, ilyen helyzetben előtted még nem voltak.

 


Jó lenne, ha ilyenkor már nem tanulnál! Fogsz!!!

Nyugodtan pakold össze a holmidat, még délelőtt, gondold végig mit veszel fel, ha valami történik a ruháddal van időd helyrehozni (mosás, vasalás… ), de nem gondolnám, hogy a szabónál most kell az új öltönyt megrendelni. Mindenképpen kényelmes, de elegáns ruhát készíts (a szakadt farmered menő, de lehet, hogy nem erre a napra).

Ha szoktál sportolni, jól jöhet egy futás, ám ha nem sportolsz rendszeresen, nem most kellene elkezdeni. Kellemetlen izomlázzal vagy egyéb sportsérülésekkel 3-4 óra írásbelit végig ülni.

Vasárnap van, szerencsére nem bulinap így nem maradsz le semmiről, a haverok is otthon alszanak, igaz ők a szombati buliban merültek ki, hacsak nem, ők is abba a cipőbe járnak, amibe te. Ha este még beszéltek ne az anyagról, amit te tudsz nem biztos, hogy ő is, de tuti rákérdez olyanra, amiről gőzöd sincs, így reggelig keresgélhetsz a tételeidben. Nem éri meg!!!

Ha már nem lesz buli, akkor nem szerencsés a sokak által tuti ötletnek hitt felest legurítani, az is maradjon a szakadt farmered mellett. Hidd el jobban fog esni az ünneplésnél!!!!

Jó neked, ha nagycsaládban élsz és a gondoskodó nagyszüleid is veled izgulnak. Nem hinném, hogy megsértődnek, ha a vacsira szánt kiadós pacalpörit visszautasítod, jobb lenne egy könnyű étel, amit meg is tudsz emészteni. Győzd meg mamit, hogy másnapra sem kell becsomagolni a kisbicskával. Lehet, hogy ez nehezebb feladat, mint a másnapi írásbelid, de ne add be a derekad!!!

Miért legyünk tudatosak?

Miért legyünk tudatosak?

Mentális és fizikai problémáinkat jelentősen enyhíthetnénk, ha időt szánnánk arra, hogy lelassuljunk, és megtanuljunk – egész egyszerűen – lélegezni.

A tudatos jelenlét segítségével nyugodtabbakká, békésebbekké, és összeszedettebbekké válhatunk.

A tudatos jelenlét nem iktatja ki a stresszt, hiszen az életünk szerves része, de segíthet hatékonyabban kezelni a ránk nehezedő nyomást.

Hogyan kezdj hozzá?

    • Kezdetnek elég rá 5 perc. Kell hozzá egy stopper, és kényelmes, háttámlás szék és egy csendes hely.

    • Vonulj vissza egy csendes helyre, ahol nem zavarhat senki!

    • Némítsd le a telefonodat!

    • Állítsd be a stoppert 5 percre.

    • Helyezkedj el kényelmesen a széken, dőlj hátra, a kezedet ejtsd az öledbe!

    • Hunyd be a szemedet!

    • Lassan szívd be a levegőt, és miközben beáramlik az orrodon, gondold azt, hogy emelkedsz!

    • Majd lassan fújd ki a levegőt a szádon, és közben gondolatban ereszkedj le!

    • Összpontosíts a homlokod felezőpontja mögötti középpontra!

    • Folytasd a ki-, és belégzést, miközben gondolatban „emelkedj és ereszkedj”!

    • Légzés közben először szűrd ki a háttérzajokat, majd hagyd őket figyelmen kívül!

    • Ha valahol viszket, vagy feszít, ne vakard meg – hagyd, múljon el magától!

    • Ha elkalandoznak a gondolataid, finoman tereld vissza a figyelmedet, koncentrálj a homlokod mögötti középpontra!

    • Amikor úgy érzed, lejárt az idő, lassan nyisd ki a szemedet! Egy pillanatig még figyeld meg, hogy érzed magad.

    • Nyújtózkodj, majd állj fel és ismét nyújtózz egyet!

    • Várj még egy kicsit! Figyelj a testedre, az érzéseidre, az elmédre! Mit érzel?

       


      Bízom benne, hogy sikerült felkelteném az érdeklődésedet, és kipróbálod ezt az egyfajta ellazító, energiával feltöltő relaxációs gyakorlatot. Hogy még hatékonyabban, könnyebben elsajátíthasd, küldök mellé egy hanganyagot, mely a 3 perces tudatos légzést mutatja be, illetve egy kis pihentető zenét összpontosításhoz, stresszoldáshoz.

      https://www.youtube.com/watch?v=ctXQxPO3bbg

      Forrás: Corinne Sweet: Mindfulness: gyakorlatok a tudatos jelenlét eléréséhez-bárhol, bármikor. Bp.: HVG Kiadó Zrt., 2016.

      Jó ellazulást, és feltöltődést kívánok!

      Borosné Héja Krisztina

       

 

Élj a jelenben!

 

- Állj meg egy pillanatra!

- Figyeld meg a testtartásodat!

- Összpontosíts a légzésedre!

- Érzed a testedet?

- Érzel valahol fájdalmat vagy feszülést?

- Zaklatott vagy nyugodt vagy?

- Kényelmesen érzed magad vagy feszengsz?

- Túl meleg van, vagy túl hideg? Pont jó?

- Éhes, szomjas vagy?

- Milyen a lelkiállapotod ebben a pillanatban?

- Ingerlékeny? Boldog? Szomorú? Unott? Ellazult?

Erről szól a mindfulness, avagy a tudatos jelenlét.

Lényege, hogy teljesen a mostanban vagyunk; megfigyeljük, mit érzünk, mit gondolunk, mit akarunk most ebben a másodpercben – méghozzá ítélkezés nélkül. - Ez nem tűnik túl bonyolultnak, miért ne próbálnánk ki?

Egyszerűnek tűnik, mégis tennünk kell érte. El kell határozni magunkat, azután rendszeresen gyakorolni kell.

  • jó módszer arra, hogy a mostra koncentráljunk,

  • jó módszer gondolataink lecsendesítésére,

  • a relaxálás hatásos eszköze,

  • jó módszer arra, hogy szabadjára engedjük kreativitásunkat,

  • jó módszer testi-lelki egészségünk felturbozására,

  • jó módszer az empátia fejlesztésére.


     


 

  Miért jó, ha hibázunk?     2011-ben Jason Moser a Michigani Állami Egyetem pszichológusa érdekes kutatásról számolt be. Arra vol...